2024. március 8., péntek

PUNK '80 - 90 - Nyíregyházi történetek - JÁVOR TAMÁS (IRA, CICAVÍZIÓ, SPIDER)

 


Jávor Tamás a nyíregyházi punkszíntér egyik központi figurája, Mák Zoltánnal kb holtversenyben a legtöbb zenekarban játszó zenész, annyi bandában dobolt, hogy már ő maga sem emlékszik a kényszerből pár havonta nevet változtató rövid életű punkzenekaraira. Legismertebb formációja az országosan is ismert, de a kiváló "Kicsit vadállat" című anyaga ellenére igazán köztudatba sosem kerülő Spider zenekar, amely a 90-es évek végi feloszlás után, még a kétezertizes években is futott egy kört sokak örömére. A több, mint négy évtizedet folyamatosan végigzenélő, általános iskolás kora óta punkzenén nevelkedő dobos eleveníti fel emlékeit főleg a hőskorszakra és a 90-es évekre koncentrálva.



PUNK '80 - Nyíregyházi történetek - MÁK ANTAL (AGYDAGANAT)

 


A 80-as évek vidéki punkzenekarai közül, az Agydaganat az egyik legismertebb, valószínűleg annak köszönhetően, hogy néhány jobb minőségű felvételük közkézen forgott a 80-as és 90-es években. Koncertjeik túl mentek minden határon, aktáikat maga a belügyminiszter olvasgatta, spiclik sokasága figyelte őket. A tagság állandóan cserélődött a rendszeres zaklatások miatt. A zenekar két oszlopa Mák Antal és Andró-Vaskó Sándor az ország elhagyására kényszerült. Az Agydaganat alapítójával Mák Tónival próbáltuk összerakni a legendás csapat történetét.

PUNK '80 - ROTORS - KELEMEN ÁRPÁD (Sergio)

 


Ha a tatbányai 80-as punkszíntérről beszélünk az egyik fontos figura mindenképpen Kelemen Árpád, vagyis Sergio, aki Rotors nevű zenekarával több felállásban sok éven át kiartott a dallamos újhullámos hatású punkzene mellett. A következőkben az ő sztorijait olvashatjuk az aranykorszakból.


PUNK '80 - Nyíregyházi történetek - MÁK ZOLTÁN (AGYDAGANAT, CICAVÍZIÓ, DATA, PATKÁNYOK...)

 


A nyíregyházi punkszintér egyik legfontosabb láncszeme, ahogy az Állambiztonsági jelentésekből is kitűnik Mák Zoltán azaz Kismák volt, aki közel tucatnyi zenekart hívott életre, amelyek az ávósok és besúgóik miatt csak pár hónapig létezhettek. 
Sikerrel ápolták az Agydaganat hagyatékát, amelyet Zoli disszidálása után is vittek tovább. A korszakról ő osztja meg velünk az emlékeit. (a fényképen jobbra  a háttérben Mák Zoltán, elől Nemes Gábor dobol)



2023. október 9., hétfő

PUNK '90 - RIBA RÓBERT (IFJÚ GÁRDISTÁK)


 

A békéscsabai Ifjú Gárdisták zenekar a 90-es évek egyik klasszikus bandája, népszerűségük 30 éve töretlen. A zenekar frontembere Matkócsik András, azaz Mati (R.I.P.) volt, a fanzinek is őt találták meg és a Kolerában is csak vele készült interjú, amely eléggé egysíkú és információszegény sajnos, ráadásul a többiek szerint helyenként nem is fedi teljesen a valóságot. Ez az állapot viszont most megváltozik, mert felbukkant a gitáros-zeneszerző Riba Róbert - egykori becenevén Liba - aki egészen más szemszögből és sokkal bővebben mesél a csapat történetéről.



2023. szeptember 23., szombat

IFJÚ GÁRDISTÁK - Cikk, Borító És Klipgyűjtemény

 

1992 és '94 között működött Békéscsabán az Ifjú Gárdisták nevű zenekar, amely fennállása során leginkább csak Békés megyében volt ismert, de a 90-es évek végétől, pár fanzine interjú, a Genyó Szívó Disztroly válogatások és kazetta csere-berék útján egyre jobban terjedni kezdett a hírük. Később az internetnek köszönhetően ez csak fokozódott, tucatnyi zenekar játszotta a dalaikat, a "Másvilág" című számuk pedig egy ismert punk sláger a mai napig.

Szerencsére korabeli napilapokban, főként a Napi Délkelet hasábjain megjelent néhány cikk a zenekarról, ezek kerülnek most ide emléket állítva a korszak egyik legjobb bandájának.


A cikkek egy része saját gyűjtés, a többiért köszönet Matinak és Riba Róbertnek.

A kazettaborítókért köszönet Matinak és Riba Róbertnek.

Az összes videófelvételért köszönet Tóth Gábornak (Toga - ex Piaci Körséta)







2023. augusztus 27., vasárnap

VÖRÖS GÖRÉNYEK (RPX) - Ma babazsúr van az almaraktárban (1978-81) CD

 






A napokban megjelenik az egyik legkorábbi magyar punkzenekar, a '78-ban alakult hódmezővásárhelyi Vörös Görények (RPX) cd-je, amely a zenekar korai dalait tartalmazza újra felvéve, de korabeli hangzással. Aki esetleg nem ismerné őket, övék az első dokumentált magyar punk hangfelvétel 1978-ból, rajta az első punk dal a Harlem, és érdekesség, hogy 3 évvel a Kretens "Sárga veszedelem" című klasszikusa előtt, már megvolt a "Szép szín a sárga" című RPX dal a kínaiakról, amely a mai közegben biztosan nem fér bele a PC kategóriába. A CD megrendelhető a járványveszály@blogspot.com email címen.

A zenekar alapítója Kovács Péter (Kutya) mesélt a Cd létrejöttéről


Ezzel egy régi vágyunk valósult meg és valószinüleg rekordot sikerült felállitanunk,
hiszen nem sok együttes van akinek a számai 40-45 évvel a megalkotás után kerülnek nyilvánosságra.

Izgalmas a dolog hiszen ezeket a számokat olyan környezetben kell elképzelnünk amikor 
a magyar zenei életben teljesen más trendek voltak, mint amit mi képviseltünk és teljesen esélytelen volt a számok széles körű / országos megismertetése.
Nekünk nem is erről szólt ez az egész bár nem bántuk volna, ha a városon kívül is ismertek
volna bennünket.

A zenénk akkor borzasztó nyers és ezáltal különleges volt, de a számokon érződött az egyetlen képzett zenész Berki Laci tehettsége hiszen mi nem csak zajt csináltun, hanem egy kis dallamot is, ami teljesen egyedülállóvá teszi az RPX együttest.

A dolog pikantériája hogy mi csak zajt akartunk csinálni, de 2023-ból nézve ez tényleg zene volt, sőt egészen hallgatható - annyi szar zenét csináltak azóta már mások.

Ettől függetlenül mi mindent beleadtunk és hatalmas élmény volt ennek a történetnek a részese lenni. Akik ezt velünk együtt átélték pontosan tudják miről beszélek.
Barátság, szabadság, lázadás, szembenállás, önmegvalósítás, balhék stb...

Az amit a 2000-es években csináltunk az nem teljesen a korábbi RPX  volt  - ott új számokat csináltunk, mert fölidegesített minket a kommunista reneszánsz, amit annyira utáltunk régebben.
Meg a Székelyek ilyen mértékű leszarása a kommunisták által. Az tényleg durva volt.

A mostani lemez célja az volt, hogy visszahozza az eredeti RPX feelinget azokkal a gitár technikákkal és hangzásokkal amiket akkor képviseltünk. Még a hamisságot és a torzítást is belecsempésztük.

Meg szerintünk ezek a számok megérdemelnek egy második esélyt, hiszen tényleg jó számok
és sok örömet okoztak nekünk az elműlt 45 évben. 

 A CD nem tartalmaz új számokat, hanem a régi számokat játszottuk fel rá.
Mivel Berki alkoholista hajléktalan a vásárhelyi utcákon, ezért  nekem kellett énekelnem és a gitárt sem Csehó játssza, mert ő meg kitörte a nyakát 25 évesen és már sajnos nem tud gitározni.

Fontos megemlíteni, hogy a lemez tartalmazza a Harlem című számot, ami szerintem az első magyar punk szám. Ezt én írtam 1978 nyarán hirtelen felindulásomban.
Szerintem ez a szám forradalmi volt akkor, mert 2 hangra íródott és nem gondolom, hogy bárki más írt volna két hangra egy nótát akkor és azóta sem. G meg A hangokra. 

A CD két hét múlva lesz készen és 24 számot tartalmaz.
Az utolsó szám a Korunk hőse című szám amit 2005-ben csináltunk és felturbózva
lett most felvéve azzal a megjegyzéssel hogy most is aktuális tehát ez egy üzenet a mának

Igy most kiadunk egy CD-t ezekkel a felvételekkel, amik az első magyar punk számokat tartalmazzák stúdió minőségben szerzői kiadásban. A cél az lenne, hogy minél több emberhez eljuttassuk az üzenetet illetve zenei élményt adjunk azoknak, akik ezt a műfajt kedvelik.

Érdekesség még hogy a CD-t az a szegedi cég fogja legyártani aki a CPG CD-jét is sokszorosította. 
Ez tök véletlen,de mivel Cipó Tibor meghalt /ő sokszorosította eddig a mi CD-inket/ most kerestem egy új cégetés pont ők voltak azok akiket elsőként felhivtam.
Érdekes sorsszerűség .mert Dunát lehetne rekeszteni CD sokszorosítókból.
Úgy látszik összeér ami összetartozik.Van ebben valami szépség

A képeket illetően a CD a régi fiatalkori  zenekari képeket jeleníti meg hiszen a számok is
akkor íródtak és akkor talán még jobban elő tudtuk őket adni.
De akkor nem lehetett ilyen minőségű felvételeket csinálni és a rendszer sem igen szeretett minket hogy
támogatott volna bármivel is minket.
Ezért 45 év késéssel ugyan de most végre létezik egy Vörös Görények CD ami szerintem teljesen
vállalható és a fiatalabb generáció egy része is örömét lelheti benne.