2012. március 10., szombat

JÚDÁS - Próbatermi felvételek 1980





Néha felbukkan egy-két elfeledett csapat a 80-as évekből, ezúttal a kazincbarcikai Júdás nevű zenekar, Nagy Péternek az egykori dobosnak köszönhetően. Az egyik legkorábbi punkzenekar nemcsak Borsodban, hanem  az egész országban, a felvétel pedig szintén az egyik legrégebbi abból a korszakból.
1978-ban alakultak iskolai zenekarként TRZ (Törj, Zúzz, Rombolj!) néven és 1983-ig játszottak. Sokat koncerteztek a környéken, jórészt saját számaikat nyomták, kétszer játszottak az az Edda Művek (mielőtt bárki felhördülne érdemes tisztázni, hogy a mai pénzhajhász slágeres szarnak semmi köze sincs a korai Eddához) előtt. Volt olyan, hogy Miskolcon a Molnár Béla Ifjúsági Házból  futva kellett menekülniük a politikai rendőrség elől a társadalomellenes dalszövegek miatt. Személyes problémák miatt oszlottak fel öt év után, Gecse Samu a gitáros az Ápolók zenekarban folytatta, majd később feltűnt a Büdösök soraiban is, ahová magával vitte a "Dögölj meg" című dalt, amelyet máig játszanak. http://www.youtube.com/watch?v=iDpFjAxdEn4
A felvételek Mk 27-es magnó és egy 100 W-os Regent erősítővel készültek, akkoriban többre nem tellett.


Tagok:

K. Farkas Sándor - ének
Gecse Sándor - gitár (+R.I.P.+)
Rigó László - gitár
Czugh Péter - basszus
Nagy Péter - dobok


Dalcímek:

01 New York
02 A létet együtt kezdtük el
03 Álmokba ringatom magam
04 Dögölj meg
05 Itt a te helyed
06 Júdás
07 Kín
08 Megölöm magam
09 Miért van ugyanaz az út
10 Mit bánom én
11 Nem
12 Nincs jövő
13 Szívtörő
14 Tegnap az agyammal
15 Nézem a falat
16 Veszteni születtem
17 Kín
18 Nézem a falat (koncert)


https://drive.google.com/file/d/11bytVQpFssCZY57PrnwDTUxl4TRLbiGb/view?usp=sharing


jelszó: campos




http://www.youtube.com/watch?v=FZGjcHxhNNE&feature=channel

4 megjegyzés:

  1. ÚÚ ez rohadt jó!! Dalszöveg van esetleg hozzá? mert nem mindenhol hallható rendesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Melyik érdekel? Sajnos Gecse Samu barátunk,és régi tagunk most halt meg éppen. Furcsa aktualitás, de ez van. Emlékezzünk rá!

      Törlés
    2. A dögölj meg Dalszövege, ha megvan valakinek, kurvára megköszönném! Most készülünk feldolgozni a bandámmal, és nincs fent sehol, érteni meg alig lehet.
      czvixfarao@gmail.com
      Köszönöm!

      Törlés
  2. De faszák voltak akkor!!! Telt házas bulikat nyomtak a 105-ben és Herbolyán !!

    VálaszTörlés