2010. december 29., szerda

KMP - Demo



A KMP (Kati Miért vagy Primitív) szolnoki zenekar volt a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején, de később is rendszeresen összeálltak pár koncertre. Ez a demo 1990 körüli, a minősége mint a többi régi kazetta-rip, dehát ez van. Hogy kik voltak akkor a zenekar tagjai pontosan nem tudom, de a zenekar magja Őszi Zoltán - ének, Kiss Zsolt - gitár, Kiss József - basszus voltak. Dobolt náluk többek között Bagi Róbert is , aki az Enola Gay-ből lehet ismerős.
Szerintem csak Szolnokon és környékén ismerik őket, pedig jó kis dallamos punkrock banda volt.




Számcímek:

01 Kati miért vagy primitív?
02 Elégia
03 Koltói Anna
04 Nagyon sajnálom
05 Almaszósz
06 Tegnap megittam











https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWS2hIZGJFOThRMW8/view?usp=sharing



jelszó: campos

METZGER - Hogy a rossz vérünk ne álljon közénk 2001




A Metzger már szerepelt itt egyszer, budapesti őspunk-garázsrock zenekar, amely 89-ben alakult és 2002-ben még nyomták. Azóta nem tudom mi van velük. Saját szórakoztatásukra zenéltek, leszartak minden trendet, elvárást és kritikát. Kicsit más zenét játszanak, mint az első demójukon, több a lassabb, rockosabb elem, jobb a megszólalás.


Tagok:

Attila - gitár, vokál
Anti - dob, vokál
Masurek István - basszus, ének


Számcímek:

01 Intro
02 Mc Donald's
03 Minden nap
04 Temesd el
05 Szar
06 Budapest
07 Romolj meg
08 Romantika
09 Koncz Zsuzsa





https://drive.google.com/file/d/1BFJjx9SNYjbEbKiDrz7kyhYtEx4nn1ON/view?usp=sharing


jelszó: campos

KAREL GOTT - Demo


A képen látható úriemberről nevezte el magát ez a pécsi dallamos punkrock zenekar. Olyasmi zenét játszanak, mintha a Bad Religiont és pár 80-as évekbeli magyar hard rock zenekart összekevernénk. De mindezt nagyon egyénien és profi módon csinálják. 4 dal szerepel a demón, 96-97 körül működtek, sajnos a címeket nem tudom és a zenekar tagjairól sincs semmi infóm.






https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWd3dQNVNHNDRtSkk/view?usp=sharing


jelszó: campos

2010. december 24., péntek

PUNKKARÁCSONY



Egyetlen hazai karácsonyi punkválogatásunk. A színvonal lehet, hogy nem a legjobb, de a miénk.


Dalok:

01 HétköznaPI Csalódások - Karácsony a Magyar Köztársaságban
02 Punk-Tum - Dicsőség
03 Panksapka - Csendes éj
04 Prosectura - Télapó itt van
05 Nimfomán Nimfák - Hull a pelyhes
06 Yellow Spots - Száncsengő
07 Nem Mind1 - Betlehemi királyok
08 HétköznaPI Csalódások - Télapó visszatér
09 Punk-Tum - Mennyből az angyal
10 Brigád - Rudolf a vörösorrú
11 Prosectura - Orosz karácsony
12 Brigád - Merry Christmas
13 Nimfomán Nimfák - Rockin' Around The Christmas Tree
14 Panksapka - Boniem szám
15 Yellow Spots - O Tannenbaum
16 Nem Mind1 - Santa Claus Is Coming To Town
17 Auróra - Nincs karácsony



https://drive.google.com/file/d/1mv-9R4UO2dfBS3V-a1PFt1GDpOEp7oSu/view?usp=sharing


2010. december 15., szerda

GENYÓ SZÍVÓ DISZTROLY fanzinek 1 - 11.


Pozsonyi Ádám ma már klasszikussá lett fanzinjeinek gyűjteménye. (1991-1999)


"Írói munkássága is gyakorlatilag az „undergroundból” eredeztethető. 1990-ben megalapította a Genyó Szívó Disztroly nevezetű fanzint (szamizdat kiadványt), s itt alakította ki sajátos, csak rá jellemző formanyelvét. A lapnak 1990–1999 között 11 száma jelent meg, s a lapszámokon végigkövethető a szerző világlátásának fokozatos változása. Az "anarchista pletykalapként" induló GSZD eleinte a minden hazugnak, kötelezőnek és álértéknek nekirontás jegyében támadta a jelenségeket (1,2,3. szám), majd fokozatosan szembesülve az ellenkultúra álszentségével, annak belső ellenzékévé vált (4,5,6. szám), s végül - miután kritikáiért gyakorlatilag mindenhonnan kirekesztették - a legtöbb hazugságot és álértéket magában az ellenkultúrában, és a forradalmi eszmékben találva meg, "jobbosan kispolgári" magazinként szűnt meg."





http://data.hu/get/3291963/Genyo_Szivo_Disztroly_fanzinek.rar


http://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=01553

PRIVÁT ROCKTÖRTÉNET - AURÓRA



Azért érdekes ez a film, mert sok szó esik a legkorábbi időkről, sajnos eddig nem sokat nyilatkoztak arról a korszakról (80-as évek eleje, közepe).


http://rapidshare.com/files/437107047/PRT_Aurora.001

http://rapidshare.com/files/437112401/PRT_Aurora.002

2010. december 14., kedd

PUNKTÉRÍTŐ - A KÖZELLENSÉG 2000







színes, magyar dokumentumfilm, 75 perc, 2000 

rendező: Kövessy Róbert


forgatókönyvíró:Kövessy Róbert 
operatőr: Szőnyi István
zene: Közellenség zenekarCPG együttesAuróra zenekar
producer: Hollósi G. ZsuzsannaVarga Gábor
gyártásvezető: Czutor György



A "Közellenség" punk stílusban öltözködő, de nem zenélő rockegyüttes volt Veszprémben. Zenélnie nem adatott meg, csak lebuknia. Politikai felforgatásként az izgatási törvény alapján vizsgálták színpadon töltött első, és egyben utolsó 20 percüket. A vád szerint az előadott három számban az izgatási törvény által tiltott összes tárgyat végigénekelték. A szovjet megszállást, a kormányzás módját, a kormányzó Kádár János személyét múltbeli viselt dolgait, a lengyelországi helyzetet, és végül a marxizmus-leninizmus tanításait. "Jogos" volt tehát, hogy minden eddigi punktalanításnál súlyosabb ítélet szülessék. Átlagosan két év börtönbüntetést kaptak a mocskok (mert ez jelenti a punk magyarul). Veszprém erős bástya, fasiszta lófarkas punk be nem veszi - dőlhetett hátra a megyei párttitkári székben Pap János, hajdanvolt idők erőskezű belügyminisztere.



Wikipédiából:
Közellenség egy magyar könnyűzenei együttes. 1983-ban létezett, mint működő, koncertező csapat. 2000-ben egy film is készült a működéséről Punktérítő címmel, de sok szempontból valótlanul mutatta be a történetet, vagy el túlozta a megtörténteket.


Az együttes veszprémi baráti társaságból alakult 1982 vége felé. Négy tagból állt a csapat, az ilyen műfajban megszokott ének (Joe), szólógitár (Csúcsú), basszusgitár (Csirke) és dob (Kopasz) volt a felállás. Az első időszakban egy általános iskola kazánházában folyt a gyakorlás.
Ebben az időben a rendőrség rendszeresen zaklatta a punk módra öltözött fiatalokat, gyakran előfordultak teljesen ok nélküli igazoltatások, rendőrségre való beidézések, kihallgatások. Az együttes tagjai nem igazán politizáltak, igaz, a „hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok” nem tetszettek egyiküknek sem.
Az első koncertre egy győri kapcsolat jóvoltából, egy tehetségkutató rendezvényen került sor Győrben. Az együttes nem aratott sikert, megjelentek nem ennek a műfajnak voltak hívei. Ezután nem sokkal a gitárnál csere történt, Csúcsú elment a csapatból és Attila vette át a szólógitárt. Ezután nem sokkal az együttes vezetőit beidézte a helyi rendőrségre, ahol megkérték őket, hogy fejezzék be a zenélést. Kiderült, hogy már az első koncert után felfigyelt rájuk a hatalom, besúgókon keresztül. A Közellenség ennek ellenére tovább folytatta tevékenységét.
A győri Auróra eredeti énekese, Dauer segített a második és egyben utolsó koncert megszervezésében. Itt Győrszentiván volt a helyszín, ahol többek közt az Auróra is fellépett. A koncert előtt, a művelődési ház vezetőtől egy rövid beszélgetés során megtudták, hogy a Közellenség az országos tiltólistán a második helyen szerepel. Így Szabotázs néven került sor a fellépésre.
Ezután a tagok közt feszültség alakult ki. 1984 tavaszán Joe és Kopasz kilépett, hogy új együttest alakítson, a Közellenség megszűnt. Tavasszal a veszprémi egyetemi napokon Csirke, Attila és másik három fiatal összetűzésbe került a rendőrséggel és letartóztatták őket garázdaság miatt. Az együttes másik két tagját, Joe-t és Kopaszt 1984 áprilisában helyezte a veszprémi rendőrség előzetes letartóztatásba. A vád ellenük „csak” nagynyilvánosság előtt, csoport tagjaként elkövetett államellenes izgatás volt. Összesen tehát hét fiatal került előzetesbe, az elsőrendű vádlott Attila volt, izgatás és garázdaság miatt (nagykorú), másodrendű Csirke a basszus gitáros, izgatás és garázdaság miatt (fiatalkorú) harmadrendű az énekes Joe (fiatalkorú), ismét csak izgatás miatt és végül Kopasz a dobos (nagykorú) ugyancsak izgatásért. A többi három srác csak garázdaság miatt került előzetesbe.
Itt kezdődött egy körülbelül hat hónapig tartó kirakat per. Az egyik tárgyalási napon az egyik vádlott ügyvédje azt mondta a bíróságnak: Miféle rendszer az kérem, amelyik félti a hatalmát ezektől a gyerekektől? Ezután az ügyvéd pályafutása is hamar befejeződött. Terhelő bizonyítékok és tanúk nélkül (a vád három tanúja visszavonta rendőrségen tett vallomását, mondván, hogy a rendőrök azt kikényszerítették belőlük. A védelem pedig több tanút is felsorakoztatott, aki azt tanúsította, hogy semmi elítélendőt nem hallottak a kérdéses koncerten) a bíróság, komoly, letöltendő börtön, illetve fogházbüntetést szabott ki.
Utólag azok a hírek járták Veszprémben, hogy az akkori párttitkár Papp János „rendelte” meg a bírósági eljárást, előre rendezett ítélettel.
















2010. december 13., hétfő

THE SNOBS - Vörös és fekete 1997




A zenekar 96-ban alakult a The Shitheads három tagjából és egy énekesnőből. 97-ben megjelent első anyagukon már csak Ági maradt a régiek közül, a többiek újak. A tagság később is sokat változik, szinte minden lemezen más énekel. A csapatban nagyon jó zenészek játszanak, egészen egyedi hangulata van a számaiknak.


Tagok:

Ildi - ének
Ági (Aggi) -basszus
Balázs - dob
Vityka - gitár


Számcímek:

01 Intro
02 Zsoltár
03 Vörös és fekete
04 Mindegy hol vagyok
05 Hétköznapi fasizmus
06 Jönnek az újak
07 Mutáns
08 I'm Snob
09 Egyedül
10 Jézus halott
11 Szemét
12 Jó fej
13 Undor és rémület
14 Győzzön a hatalom!





http://data.hu/get/3282197/The_Snobs_-_Voros_es_fekete.rar

GECIZŐK - Ne köszönjünk, minek! Demo 1992



Egy korai Gecizők anyag, asszem ez volt a második demójuk, a dalok jórészt későbbi anyagokon is felbukkannak, túl nagy meglepetést nem tartogat azoknak, akik ismerik őket.A "Rongáljuk meg a káros szobrokat" itt egész más szöveggel szerepel, mint az ugyanilyen című 96-os anyagon. Egy érdekesség.


Tagok:

Bánki Gábor - gitár, bassus
Bondár Henrietta - dob
Pozsonyi Ádám - gitár, basszus, ének

Számcímek:

01 Használja ki ezt a lehetőséget
02 Becsöngetünk és elfutunk
03 Rongáljuk meg a káros szobrokat!
04 Legyen több baleset!
05 Budapest II.
06 Rohadjatok meg!
07 Liftfirkálás vagy Nietzsche



https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWcVh0S2dfM1lvOHM/view?usp=sharing



jelszó: campos


LEGUAN - Koncert






A Leguan 93-ban alakult és kb. 2006-ig létezett. Az elején hagyományosabb és dallamosabb zenéket jól vegyítve muzsikáltak aztán egyre sziruposabb kaliforniai (punk) rockos lett a dolog. Olyan 96-97 körül a Tv-ben is rengetegszer nyomták a klipjüket (Apró bánat). Ez a koncertfelvétel 98-99 körül készülhetett a 100-as klub valamelyik rendezvényén. Sok Ramonest játszanak és nagyon profin tolják.                 Összes Leguán anyag letöltése

Tagok:

Halász György - gitár, ének
Tőkei Zsolt (Mazsola) - basszus, ének
Bosch István (Smog) - dob


Dalok:

01 I Want U 2 Be My Girl
02 Kicsi lány
03 Nekem fontos
04 Sheena Is A Punkrocker
05 Felnőttem
06 Beléd raktam
07 Punk Rock Song
08 Iskola
09 Apró bánat
10 The KKK Took My Baby Away
11 Nem hiszem
12 Blitzkrieg Bop





https://drive.google.com/file/d/106yzKubZ6VV8Z-HtnOILssCZuqhmeXsY/view?usp=sharing


jelszó: campos

QSS - Utolsó elszállítás 1994



"Itt van még egy kis KUSS-kóstoló, friss vágás, mondhatni QSS-TOR. Önostorozásunk verítékes terméke. A felvételek java része ugyanazon a koncerten készült, melynek helyét, idejét nemigen tudom behatárolni. A darabos artikuláció ellenére is bizonnyal feltűnik majd, hogy a leírt szöveg több helyütt eltér az énekelttől. Én voltam az ki utóbb megváltoztattam ezt-azt (költői szabadság). A helytelenül énekelt részek helyébe kéretik odaképzelni az átírt változatot (vicc). A Csitt édes! a Kuss operettváltozatának tekintendő. Ezt a variánst a Garam utca 1-ben görnyedtem ki magamból. A szó eredeti értelmében, mert a nem angol vécé deszkájára nem volt kedvem ráereszkedni teljes súlyommal. Az elhasználódott alapanyagok újraformázása, törlése után berontottam és Samu házistúdiójában rögtön az eredeti zenei anyag fölébe kanyarintottuk ezt a verziót. Trombitán én próbálkozom, a dühös-kórus Zsír Gosztonyi György és Fény-Disznó Fehér István ragyogó kettőse.
A Kézigránát záróraszerű bár-változatát én énekeltem és zongoráztam föl (egyszerre) tegnap. (94 aug. 11-én)"
Nem egy ritkaság, de a neten ennél csak jóval gyengébb minőségűt találtam, ezért csináltam egy saját verziót.


Számcímek:


01 Csitt édes
02 Kuss
03 Hazám
04 Tetves
05 Külvárosi
06 Fertőző
07 El innen
08 Hiába
09 Kelet Közép
10 Kocsmatöltelék
11 Nem is
12 Nyűg
13 Propaganda
14 Kézigránát
15 Nem is (konyhastúdió)
16 Propaganda (konyhastúdió)
17 Kézigránát (részegebb)
18 Kézigránát (záróra után)


https://drive.google.com/file/d/1BErYn7WjvlGAw2CYJ3lVylp3W1WteytW/view?usp=sharing


jelszó: campos

DETOX - Nem érdekel 2000



Már szerepelt itt egy Detox nevű zenekar, ez itt egy teljesen más, sokkal ismertebb csapat Győrből. A 90-es évek közepétől a 2000-es évek elejéig léteztek. Két anyaguk jelent meg, az első Punk Rock címmel 98-ban, majd 2000-ben még jobb dalokkal és hangzással kijött a szóbanforgó és még nagyobb ismertséget hozó Nem érdekel című kazetta. Elég sokat koncerteztek abban az időben mindenfelé, én is láttam őket párszor. Az énekes Csacse nem egy dalospacsirta, de szerényebb hangi adottságai ellenére is jól teljesít. A gitáros nagyon jó, a dobos pedig egy régi punkveterán Vendi (ex-Dekadens, stb.). Szerintem jó kis banda volt. A csapat nemrégiben újjáalakult és teljes gázzal koncerteznek. http://detox-punk.hu/


Számcímek:

01 Popeye
02 Lőni kéne
03 Szása
04 Nem érdekel
05 Bűnös
06 Tökéletes világ
07 Demokrácia
08 007
09 Más vagyok
10 Adjál sört
11 Politika
12 Detox Rock'N'Roll
13 Utcára nyílik


https://drive.google.com/file/d/1OCfC92fNDrtzoQyoe7v528mAFrM3GUH0/view?usp=sharing


2010. december 5., vasárnap

STAND UP JOHNNY - Súlyos Testi Sertés 1997




Egy jópofa cucc Mikulásra a téti Stand Up Johnny zenekartól. Szinte az összes dal a télről és a Télapóról szól, jórészt Prosectura hatású zenével és vicces szövegekkel. Nem egy amatőr produkció, van pár dal ,ami a eléri a példakép színvonalát. Ha jól tudom más felállással ma is léteznek.

Tagok:

Polgár Peti - ének, basszus
Bognár Szilárd - gitár
Meilinger Szabolcs - dobok


Számcímek:

01 Fagydal
02 Vájling
03 Házmester
04 Frédi és Béna
05 Télbaszó
06 Kocsmakaland
07 A vádlim szép
08 Malacnáspángolás



https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWdS1WTHY4c3ZJWDQ/view?usp=sharing



pass: campos





2010. december 4., szombat

FLY-TOX - A srácnak pisztolya van 1996




A gyöngyösi Fly-Tox második anyaga nagyon jól sikerült, mindenhol pozitív kritikákat kapott, sokan megkedvelték a zenekart, sikerrel koncerteztek országszerte. A "Várj míg felkel majd a nép" című dal az egyik legjobb átdolgozás, amit hallottam, még Demjén Rózsi is fejet hajtana előtte, ha ismerné.

Tagok:

Csefán Csaba - ének
Kiss Norbert - dob
Kovács H. Péter - basszus, vokál
Fehér Zoltán - gitár


Számcímek:

01 Kitalált város
02 A srácnak pisztolya van
03 Magyarországi helyzetképek
04 Cím nélkül
05 Kit érdekel
06 Várj míg felkel majd a nép





https://drive.google.com/file/d/1xC-m_WXQgDXXJZYWwkZjqAc_v5gzu49T/view?usp=sharing


pass. campos

APUNAK SIKERÜLT - Soha ne add fel!!! 1998




Dunavarsányi punk-hc zenekar volt a '90-es évek végén. Jó zenét nyomtak, a szöveg néhol gyengusz, néhol érthetetlen a szövegmondás miatt. Pörgős punkzenét és a lassabb hc beütésű dolgokat is jó érzékkel játszák és a feldolgozások is eltaláltak.


Tagok:

Szabó Sándor - ének, gitár
Perényi Péter - bass
Osváth Miklós - gitár
Papp Zoltán - dob


Számcímek:

01 Jedy
02 Mi vagyunk a ...
03 Adj helyet
04 A tálapó bosszúja
05 Számíthatsz rám
06 Legyél gizda
07 Várok rád
08 Ha én rózsa volnék
09 Egy jótanács
10 Kopasz bula
11 Dallas
12 Outro




https://drive.google.com/file/d/1zJOHLS90e6WpQZSj01J0KbpPGscc-sxU/view?usp=sharing


pass: campos


THE SHITHEADS - Lesz még jobb 1995





92-ben alakult budapesti anarcho-punk zenekar. Szerepeltek az első "Genyó Szívó Disztroly" és a "Rap és Punk a fasizmus ellen" című válogatásokon. Szövegeik alapján a másodikhoz jobban illenek. Két anyaguk jelent meg: Künn a bárány (1994), Lesz még jobb (1995). 1995 végén feloszlottak, az énekescsaj Keti nélkül a többiek The Snobs néven új zenekart alakítottak, amely változó felálással ma is működik.


Tagok:

Keti - ének
Laca - gitár, ének
Ági - bass, ének
Kakukk - dobok


Számcímek:

01 Intro
02 Civilizált ember
03 A dal
04 Centroszóma Round
05 Gép
06 Fekete bárány
07 Más
08 Játék a halállal
09 Gyalázatos nemzet
10 Holt lelekek


http://data.hu/get/3259998/The_Shitheads_-_Lesz_meg_jobb.rar


pass: campos



2010. november 29., hétfő

MNK - Próba 1997

Az MNK (Minek Nevet Keresni) az Érdekfeszület zenekar elődjének tekinthető, hiszen a gitárost kivéve mindenki ott játszott a későbbiekben és innen ered a zenekar alapításának az ötlete. Nem volt állandó énekesük, vagy Aberrált, vagy pedig az Erkölcsrendészek dobosa László Zsolt énekelt. A szövegeket nagyrészt a gitáros Köpeny írta. A felvétel Budaörsön készült 1997-ben.

Tagok:

Ambrózy György (Aberrált) - ének
László Zsolt - ének
Köntös Péter (Köpeny) - gitár
Orehovszki László (Krampusz) - basszus
Csupics Mirkó - dobok


Számcímek:

01 Beltenyészet
02 Ősgondolat
03 Együttesekhez
04 Munkás vagy
05 Idekint jó
06 Magyarországi panoráma
07 Indulj el





https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWNEw0LWE1VjY2bTA/view?usp=sharing


pass. campos

SÚLYOSTESTISÉRTÉS! - Amerika hangja 1996

Nagykanizsai zenekar volt a 90-es évek közepén, utódzenekarai (Matuska Szilveszter Pajtásai, Laura Torzulásai) országosan ismertek, szerintem az egyik legjobb zenekar volt abban az időben.
80-as évek magyar punkzenéi voltak rájuk leginkább hatással.


Számcímek:

01 Amerika hangja
02 Magyarország
03 Anarchiát, háborút!
04 Új világ
05 Tétlenül
06 Három bokor
07 A felsőbbrendű faj
08 Terror! Uszítás! Ellenállás!
09 Nem lesz béke
10 Európa
11 Nulladal (ETA)
12 Folyjon a vér (88-as cs.)



https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWaFAwYWk0Um5TRUU/view?usp=sharing




pass: campos

2010. november 19., péntek

MAGISTRAT - Palacsinta 1995





A Magistrat egy debreceni középiskolás punkrock zenekar volt a kilencvenes évek közepén. Nagyrészt középtempós dalok szerepelnek az anyagon, zenében és szövegekben is erős a Tankcsapda hatása. A gyorsabb punkos számaik a legjobbak szerintem, minél lejjebb veszik a tempót, annál gyengébbek a dalok.


Tagok:

Ujpál Tibor - gitár, ének
Baka Péter - basszus
Varga György - dob, vokál


Számcímek:

01 Száguldó érkezés
02 A hülye
03 Palacsinta
04 Elegem van
05 Ovi'n'roll
06 Csabika
07 Ilyenek az emberek
08 Évike drága
09 Jobb vagyok
10 Házibuli
11 Idegen minden
12 Vissza vár!
13 Egyszer voltam kitűnő
14 Savas eső
15 Kocsmapárti vagyok





https://drive.google.com/file/d/1xS5a6KuQled3qlMWF5jaFE-mAMplZz3F/view?usp=sharing


pass: campos

LÉGIÓ - Demo '87

Egri Oi zenekar volt, '86-tól '88-ig működtek. A tagok egy része a Boston Klinika nevű hc zenekarban játszott tovább.

Tagok:

Noé - dob
Magyar Károly - bass
Kelemen Attila - gitár
Kollár László - ének

Számcímek:

01 Pusztulj el!
02 Nem, nem, nem
03 Rohadt kis zsarnok





http://data.hu/get/3244335/Legi___-_Demo_87.rar


pass: campos

NEONÁRCISZ - Koncert Komárom 1985

Győri punkzenekar volt, itt játszott a korai Auróra (Terrorist) énekes Demeter János (Dajer). A zenekar pályafutása nem tartott sokáig, mert a dalszövegek túl radikálisak voltak a hatóságok számára, betiltották őket, Dajer pedig disszidálni kényszerült. A zenekar többi tagja Dekadens, majd Romantic Front néven folytatta a zenélést. '89-ben megalakították az egyik legnépszerűbb nemzeti rock zenekart a Ballagó Időt.
A felvételen szerepel két Elit Osztag dal, ezeket vagy közösen játszották, vagy az Elit Osztag játszotta ugyanezen a koncerten.


Tagok:

Fecó - ének
Vendi - dob
Dajer - bass
Bélás - gitár

Dalok:

01 Lent a Volga mentén
02 Mindennek te vagy az oka
03 Nem számít a diktatúra
04 Ismeretlen
05 Hungária, Hungária
06 Nem számít a diktatúra
07 Ismeretlen
08 Nem volt jó






https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWczFSWExFd1R4NlU/view?usp=sharing


pass: campos

PARAZITÁK - Koncert Budaörs 1994





A budapesti Paraziták zenekar leginkább a Genyó Szívó Disztroly válogatás első részéről lehet ismerős. Az énekes Herczeg "Hetedik" Péter a Bucó féle kör egyik fontos személyisége volt, csinált egy nagyon jó kis fanzine-t Agresszív Kismalac címmel, a Paraziták feloszlása után az Erkölcsrendészek és a Szókimondó Szövegek soraiban folytatta a zenélést.

Számcímek:

01 Várj még
02 Neo világ
03 Utálom a jogaimat
04 ETA
05 Háború
06 Beat On The Brat
07 Neo világ






https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWVHd3T3Uwam0zLWM/view?usp=sharing


pass. campos

2010. november 4., csütörtök

GECIZŐK - Rongáljuk meg a káros szobrokat 1995





A Gecizőket 1991-ben alakította Pozsonyi Ádám (Bucó) és Samodai Tamás (Szomszéd csávó),
megszokottól eltérő zenei és szövegvilággal álltak elő, gyorsan hírnevet szereztek maguknak.
Sokan kedvelték és kedvelik a zenéjüket, de még többen vannak azok, akik kritizálják.
Az vitathatatlan, hogy alapvető szerepet játszottak a 90-es években, szellemiségük tucatnyi zenekarra volt hatással. Több demós próbálkozás után 1995-ben jelent meg legkiforrottabb anyaguk "Rongáljuk meg a káros szobrokat" címmel.


Tagok:

Pozsonyi Ádám - ének, gitár, bass, szöveg
Samodai Tamás - gitár, bass, hegedű
Thék Olivér - dob


Számcímek:

01 Rongáljuk meg!
02 Legyen több baleset!
03 Régi címkés kőbányai
04 Stadtrundfahrt Budapest
05 Érdekli a fenét!
06 Liberalizmus
07 Rohadjatok meg!
08 Rongáljuk meg a káros szobrokat!



https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWTGk3bUpJcnI2a1k/view?usp=sharing


pass: campos



2010. november 1., hétfő

THE D.I.Y. + BASTARDS - Mi az a punk? 1999

Két pesti zenekar közös kiadványa. A The D.I.Y. utolsó és a Bastards egyetlen anyaga. Utóbbiak keményebb, pörgős zenét nyomnak, előbbiek pedig kisérletezősebb nem egészen punkos dalokkal szerepelnek. Később e két zenekar romjain alakult a Shitpump, amely a Bastards stílusát vitte tovább.

A The D.I.Y. akkori tagsága:

Kis Zsolt (Kizso) - ének
Tihanyi Tamás (Kox) - gitár
Tauber Péter - bass
Léner László - dobok

Bastards tagok:

Mikee - gitár, vokál
Lacika - dobok
Hagyó - basszus, ének



Számcímek:

The D.I.Y. :

01 Ne legyél más!
02 Jó itt élni
03 Forrjon fel!
04 Boldog emberek
05 Vidéki punk

Bastards:

06 Terápia
07 Végállomás
08 Képviselő
09 Amerika
10 Gyilkos vagyok
11 Akkor is túléllek





pass: campos

88 - Live!




1988-ban feloszlott a 88-as csoport, amely a az évtized egyik legjobb és legnépszerűbb punk/oi zenekara volt. A tagok 3/4-e úgy döntött, hogy az énekes, alapító Bőr nélkül is folytatják a zenekart, a nevet 88-ra rövidítették. 2-3 évig játszottak ebben az összeállításban aztán abbahagyták.



Tagok:

Varga Zoltán - bass, ének
Patkány - gitár
Hunyadi Zsolt - dobok


Számcímek:

01 Folyjon a vér
02 Miért nem írsz
03 16 tonna
04 Monotónia
05 Minden OK
06 Csak egy fénykép
07 Orosz tél
08 Én csak egy bábu vagyok
09 Ez itt a reklám helye
10 Kubai nők
11 Mindennek vége
12 Ha egy pisztolyt kaphatnék
13 Mindennek te vagy az oka



2010. október 27., szerda

MKT - 1985

Magyar Királyi Tűzoltózenekar, Pozsonyi Bucó és Samodai Tamás projektje, az AVO folytatása.
Zeneileg és szövegileg is ugyanazon az úton haladnak tovább.


Számcímek:

01 Intro
02 Mátyás király
03 Foltosfejű vagány
04 Ízléses a konyhaasztal
05 Fények, homályos foltok
06 Ma már semmi sem lehetetlen
07 Hé, kislány nem álmodunk





https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWMC1OWmxsZDhMS2M/view?usp=sharing


pass: campos

2010. október 19., kedd

ROBBANTOTT CSIRKÉK - Robbantott Csirkék&Csatazaj 1991







Az egyik legismertebb zenekar volt a 90-es évek elején, az énekes egyik haverjától találtam róluk egy kevéske infót.
"A zenekar három felállásban 2 kazit adott ki .
Az első felállást (Csatazaj kazi) roppant képzett zenészek alkották,Kamilló osztotta az észt illetve produkálta a'szövegek 2/3-át

a 2. group se volt rossz ,de rövid együttlét után
Kamillót mellőzve 'Budapest Klinika ' néven függetlenítették magukat.Azér pár jó nótát összehoztak (napraforgó,faliujság).

harmadjára (tudtommal utoljára )alakult meg a Baromfivész c. kazi szerzőgárdája. Pioszegi Ottó,és Szenti a két gitáros innen Toncsi Cox-hoz igazolt.A dobos Boci meg mittomén hol van ."

Tagok:
Lendvai "Kamilló" Gábor - ének
Seller László - dob
Bucsuházi György - gitár
Korona Levente - basszus

Dalok:
01 Intro (Relax)
02 Szürke hegy
03 Gyönyörű lányok
04 Szörnyen nézel
05 Édes élet
06 Basszus szóló
07 Báránybika
08 Szeretlek téged
09 Üvöltés
10 Öreg fater
11 Szállok-szállok
12 Baromfi udvar
13 Lebegés
14 Lassú



https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWUzdLN0xLbUxQdlU/view?usp=sharing

pass: campos

HELYTELEN HELYZET - Demo 1989


A Helytelen Helyzet egy 1988-tól '91-ig működő kisújszállási punk trió volt. "Deszkáspunk" stílusba sorolták magukat, talán elsőként az országban. Az utolsó időszakban már erősen alternatívos hatású zenét játszottak. A zenekar énekese ma Bobakrome néven ismert rapzenész. A demo nekem 86-osként van meg, de a Personal Jesus című DM feldolgozás is szerepel rajta, ezért én 89-esnek gondolom.


Tagok:

Csita - gitár, ének
Simi - basszus
Robi - dobok

Számcímek:

  • 01 Helytelen helyzet
  • 02 Csita
  • 03 Újvilág
  • 04 Munkadal
  • 05 OTP
  • 06 A zsákmány
  • 07 Personal Jesus (Depeche Mode)
  • 08 Rock'n'roll
  • 09 Vörös zászló



https://drive.google.com/file/d/1ZZ70e-HCctwxgTk-SkC-QCURRfPcM7e1/view?usp=sharing

pass: campos

2010. október 17., vasárnap

SPIDER - Kicsit vadállat 1995




"A zenekar 1991-ben alakult Nyíregyházán, a Baloldali Lelátó (később Left Side) nevű formációból.
A tagok: Dévényi Zoltán - Dészka - (szólógitár, ének), Kostyál András (szólógitár), Simon Géza (basszusgitár, ének),Jávor Tamás (dobok) és Pollenszki Árpád (ének). Kezdetben hard rock és heavy metal stílusban utaztak,később "szennyes rock'n'roll"-ban, majd a tagok nem csekély punk múltjából kifolyólag egyre erősebb lett a punk rock hatása zenéjükben: vissza a gyökerekhez... Koncerteken Ramones és Sex Pistols minden mennyiségben, és saját számok, amiket aztán csokorba szedve szerzői kiadásban 1995-ben megjelentettek"Kicsit vadállat" címmel. A hanghordozó nagyon kevés példányszámban jelent meg. Miután elfogyott, az együttes már csak a koncertezéssel törődött (fesztiválokon, és főként motorostalálkozókon, az ország egész területén, de előfordultak külföldön is) egészen 1998-ig, amikor a szép emlékű nyíregyházi Bahnhof Music Club-ban egy búcsúkoncert után feloszlott az együttes."  A zenekar 2012-ben újjáalakult, azóta is aktívan játszanak.
Spider EP 2014       Spider fb oldal           Spider interjú


Dalok:

01 Nem kell
02 Ne add fel
03 Gyere át (The Ramones)
04 Frigid
05 Félek
06 Nem vagyok őrült (NOFX)
07 Nincs esélyed
08 Kicsit vadállat
09 Vár rám valaki
10 Tűz a vízzel

Bonus felvételek:

11 Judy a punk lány (The Bates)
12 Azért se fáj (Böhse Onkelz)
13 Indiánok
14 Tűz a vízzel
15 Út a pokolba
16 Frigid (instrumentális)
17 Pokol vagy mennyország







https://drive.google.com/file/d/1O3sObN-RfeF9whFGxnERPiyfw5Ia1hGD/view?usp=sharing


pass: campos

FRAPPÁNS MARHASÁGOK - Mi a szar 1991









1989-ben alakult tatabányai zenekar. A jól terjesztett műsoros kazettájuknak köszönhetően elég ismert zenekarnak számított a 90-es évek közepén.

Tagok:

Csendes József (Jodi) - gitár. ének
Rácz László (Lipi) - basszus
Tippán József (Juszuf) - dob


Frappáns Marhaságok fb oldal

Számcímek:

01 Ha finganod kell
02 Egyik délután
03 Nincs mit enni
04 Van egy ócska kabátom
05 Ha tökön rúgnak
06 Nincs meg a pénzem (Dzsigoló man)
07 Kislány tehenet fej
08 Tatai tóban
09 Mi a szar
10 Vonaton
11 Szomszéd néni
12 Hová mész te kisnyulacska
13 Nem találom az esernyőm
14 Zötyög a taliga
15 VÁÉV Bramac
16 Nem szeretlek





https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWUEEzcnNPcXdTRUE/view?usp=sharing

















2010. október 16., szombat

AVO - Házi felvételek 1983-84

Pozsonyi Ádám a magyar punkzene egyik legendás alakja, első zenekara az AVO nevet viselte.
Ez tulajdonképpen egy duó Samodai Tamással, aki hosszú ideig Bucó legfontosabb társa volt, zenekarok sorában játszottak együtt. Akiknek az Alvin és a mókusok a kedvenc zenekara, azoknak nem igazán ajánlom.


Számcímek:

01 Koltai Gábor
02 Ma már semmi sem lehetetlen
03 Ávó évfordulóra
04 A sötét hatalom korszaka
05 Gyerekipar
06 Harcban edzett, s letűnt nép
07 Ostrava
08 Édesanyám, édesanyám





https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWTFQtZGlldmlrYWs/view?usp=sharing


pass: campos

O.P.E.L: - Nesze, itt a kutyád feje! 1995



A tatabányai csapat második anyaga, amely tulajdonképpen az első demójuk újrafeljátszott változata új számokkal és pár feldolgozással kiegészítve. Az anyag címe is megegyezik az előzőével.
THX Kiss István!

Számcímek:

01 Intro
02 Hol van a bérem?
03 Nem eszek
04 Bocs!
05 Halj meg csendben!
06 Van akinek jó
07 Rendőrörs
08 Csiri-biri
09 Kit válasszak?
10 Nem mindegy
11 Az ígéret szép szó
12 Érzések nélkül
13 Sötét középkorban élünk
14 Minden ember egyenlő
15 Optimista Bosznia
16 Csumi bébi
17 La Bamba
18 Micimackó




https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWbDFnM1JITVFjNkE/view?usp=sharing


pass: campos

VASÁRNAPI ÚJSÁG - Koncert 2000




A Vasárnapi Újság nagykanizsai zenekar az MSZP (Matuska Szilveszter Pajtásai) folytatása, zeneileg más és valamelyest szövegileg is, de a Pozsonyi Bucó féle eszmei körbe illeszkedik.

Számcímek:

01 A terhes nők helyzete Magyarországon
02 Zalai alma a nyugati piacon
03 Legyen több baleset (Gecizők)
04 Kalifornia
05 Kemény idők voltak azok...
06 Ég a zsinagóga
07 Instrumentális
08 Románia (Mos-oi)
09 Vasárnap


https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWdlVnaVFqRzhtOFE/view?usp=sharing


pass: campos



2010. október 9., szombat

MAGYAR VIZSLA - Demo 1990





Miskolci folk-punk zenekar volt, 1989 júniusban hívta életre Farkas Bálint, a Swetter zenekar ötletembere, tagjai miskolci zenekarokból verbuválódtak.

Tagok:

Pásztor Zsuzsa - ének
Purcsel György - ének
Feigel József - gitár
Veres Lajos - basszus
Jármay György - dob

később Veres Lajos helyett Fukk Attila - basszus


Számcímek:

  • 01 Még azt mondják
  • 02 Szegénylegény
  • 03 Fekete Tűz
  • 04 Cickom
  • 05 Hull a szilva
  • 06 Nem vagyok én



https://drive.google.com/file/d/0Bz_nmlfm8SXganZ4aTZ3b215TUU/view?usp=sharing


pass: campos

NULLAHAT KILENCVEN - Baráti körben Demo 1999



A zenkar 1998-ban alakult a Csöves Kukorica nevű bandából, hagyományos és kaliforniai stílusú punkzene keveréke, amit játszottak. 1999 végén feloszlott a csapat és a dobos nélkül két tag Nemmind1 néven alakított új zenekart.

Tagok:
  • Chris - gitár, ének
  • Sziki - bass, ének
  • Schleki - dobok, ének


Számcímek:


  • 01 Nyár
  • 02 Boldogabb vagyok
  • 03 A tegnap már a múlté
  • 04 Ne legyél másnak a játékszere
  • 05 Pelenka csata
  • 06 Ne érdekeljen
  • 07 Nagylány lettem (Irigy Hónaljmirigy)
  • 08 Egyszer voltam nálatok (Beatrice)





https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWZ1pfNzVVUmlrM0k/view?usp=sharing



pass: campos

PINK PANTHERS - Koncert 1998




Szekszárdi zenekar, őket se nagyon kell bemutatni, sokan ismerik és szeretik őket. 85-ben alakultak K.u.K (Kaiserlich und Königlich) néven, a 80-as évek végén feloszlottak, majd többször újjáalakultak, ma is aktívak. A felvétel 98-ban készült, elég jó minőség.


Tagok:
  • Gerendai Attila - ének, bass
  • Polgár Tamás - gitár
  • Hidvégi Arnold - dobok


Dalok:
  • 01 Megértést ne várj tőlem
  • 02 Ibolya
  • 03 Megtévedt pap vagyok
  • 04 Csótányok
  • 05 Nem arra születtem
  • 06 Én csak egy bábu vagyok (88-as cs.)
  • 07 Orosz tél (88-as cs.)
  • 08 Monotónia (88-as cs.)
  • 09 Minden OK (88-as cs.)
  • 10 Kubai nők (88-as cs.)
  • 11 Kurva anyját minden híres embernek
  • 12 Tagadom
  • 13 Mindenki
  • 14 Arra vagy te hivatva
  • 15 Elvégeztem küldetésem





https://drive.google.com/file/d/0B6aRizU1edIWdTgxRnZ5aEYzSkU/view?usp=sharing


pass: campos