2013. szeptember 12., csütörtök

PUNK KULTURÁLIS TALÁLKOZÓ SEGÉLYKONCERT 2013.09.20-21. SÁNDORFALVA



"2013. szeptember 20-án és 21-én a Zene Házában (Régi Mozi) egy segélykoncert lesz. A koncert ötlete Mák Antal agyából pattant ki idén nyáron, aki az USA-ban él és a legendás Agydaganat zenekar gitárosa volt. A koncert bevételéből vásárolt tartós élelmiszereket a Máltai Szeretetszolgálat segítségével juttatják majd el a rászorulókhoz a résztvevő zenekarok. Ez egy olyan koncert lesz, ahol punk-zenekarok próbálnak meg azokon az embereken segíteni, akiknek nincs hol aludniuk, vagy akik az otthonukban éheznek. A két nap során 17 zenekar lép majd föl. A koncertet azoknak az adományozóknak a tiszteletére rendezik a szervezők, akik 1500 forint adománnyal hozzájárulnak a nemes célhoz. Tehát ez lesz a belépő ára a két napra. De ezen felül bármilyen tartós élelmiszert és bárminemű adományt szívesen fogad a Máltai Szeretetszolgálat szegedi képviselete, mellyel a rászorulókon tud segíteni.
Talán még nem is volt olyan segélykoncert Magyarországon, ahol a punkok segítettek a zenéjükkel. Mert nem csupán a közönség adományoz, hiszen ezek az együttesek nem csak a régiónkból, hanem hazánk távolabbi tájairól is eljönnek (nagyon messziről támogatással pl. a Spider Nyíregyházáról a Las Vegas-ban élő volt Agydaganat- tag Andró-Vaskó Sándor támogatásával, vagy éppen csak benzinpénzért, vagy teljesen ingyen), hogy segítsenek. A koncertek mellett, kulturális programok is lesznek. Pénteken a polgármester úr megnyitója után Pleskonics András a rock professzora tart egy punk-rock történelem órát. Szombaton pedig a szintén legendás szegedi CPG zenekar néhány tagja, az Agydaganat tagjai valamint Botos Tűz Kriszta az Auróra Cirkáló énekesnője egy közös beszélgetés keretében emlékeznek vissza arra, hogy milyen volt a punk Magyarországon a 80-as évek elején. A zenekarok a két nap alatt megmutatják a punk zene, ami a rock and roll utolsó szubkulturális mozgalma volt, zenei színességét, hiszen a fellépők stílusa, mely egymástól annyira különböző is, mégis a 
punk zene műfajához sorolható.

Agydaganat (USA, Budapest, Nyíregyháza)
A Párt (Szeged)
Bad Taste (Szeged)
Fit Fat (Budapest)
HúznTróger (Szeged)
Kill With Kindness (Szeged)
Krumpliczukor (Szeged)
Maradékgyár (Szeged)
Primitív (Szápár)
Rammschwein (Szeged)
Söralátét (Budapest)
Spider (Nyíregyháza)
Stuka (Békéscsaba)
Surf Truckers (Budapest)
Total Commander (Sándorfalva, Szeged)
Yellow Spots (Budapest)

Adományozz 1500 forintot azoknak, akik nem tudják este, hogy mit esznek holnap reggel és nem tudják reggel, hogy mit esznek aznap este. Mert egy fillérük sincs. Az utcán, az erdőben, vagy nyomorúságos viskójukban élnek. A kukákból esznek. Adj nekik 1500 forintot. Legalább néhány napig ehetnek a TE Segítségeddel. És mivel adsz, gyere el és hallgasd meg azokat a zenekarokat, akik a zenéjükkel segítenek, ők ezt adják Neked. 
Sándorfalván a Zene Házában! Segélykoncert a hajléktalanokért! A Máltai Szeretetszolgálat segítségével. Anarchista punkok az éhezőkért! Gyere el és segítesz, közben jól érezheted magad.
Minden segítő szándékú embert szeretettel várnak a szervezők és fő támogatók: Mák Antal és Oberdlik Ferenc. A koncert megrendezésében a Sándorfalvi Önkormányzat támogatása, Kakas Béla polgármester úr védnöksége és a Máltai Szeretetszolgálat szegedi szervezetének segítsége (Mártáné Lőrincz Veronika) valamint az adományozó közönség segítsége nélkülözhetetlen.
Jöjjön el és segítsen! 
Gyere és segíts!"


3 megjegyzés:

  1. 21-én szombaton fellép a Frász is (Kecskemét-Orosháza)Ez egy régi plakát.

    VálaszTörlés
  2. Készült bármilyen felvétel a koncertröl/beszélgetésröl?

    VálaszTörlés
  3. http://www.youtube.com/watch?v=Iqb7oXscmjg&feature=em-upload_owner

    Ugy tudom készültek felvételek, de még nem rakták fel sehová

    VálaszTörlés