2021. március 7., vasárnap

TÓDOR JÁNOS - Deviáns történetek - Kész butaság a strandolás (Punknovella Ványi Apuról és az IQ 80 zenekarról)

 


"Kész butaság a strandolás, / sorban állás, tolongás, semmi más" - engedte ki rekedt hangját Ványi Apu.
 A Független Adó nevű punkrock banda énekes-frontembere (akkoriban az egyik legnagyobb underground arc) térd alá érő halszálkás télikabátban és katonai surranóban állt az asztal tetején a Megyei Művelődési Központ büféjében. A dalt vele együtt üvöltötte néhány lelkes, az italoktól és Aputól alaposan feltüzelt fehérvári fiatalember. Ők azon kevesek közé tartoztak, akik meghallgatták a Pestről érkezett az IQ 80 - Gulag zenei mozgalom botrányba fulladt koncertjét.
  Három grafikus zártkörű kiállításmegnyitóját volt hivatva felpörgetni a nem mindennapi zene, amelyet két fővárosi és egy helyi zenekar vezetett elő. A szervezők szándéka szerint először a két javítóintézeti gitáros tanárból és fogtechnikus dobosból, valamint a vendégművészként velük rendszeresen fellépő Ványi Apuból álló IQ 80-nak kellett kezdenie, őket követte volna a Karcsi-Fercsi dadaista formációja, a Ki Mit tud?-on  is szép sikereket elért fehérvári Testcselpuszi, végül a képzőművészekből verbuválódott KinoPuskin zárta volna a zenei programot.
  Csakhogy ezt az IQ 80 deviánsai másként gondolták: Ők akartak - mint a legdögösebbek - az utolsók lenni. Amikor a közös öltözőbe kísérték a késve érkező javítós zenekart, a másik két társulat már egy hosszú asztal mellett gubbasztva várt a sorára. Az IQ-sok egymással vitatkozva , kezükben egy-egy üveg hétdecis borral nyitottak be a téglalap alakú, eredeti funkcióját tekintve tárgyalóterembe. A szemüveges basszusgitáros és az Iggy Popra emlékeztető testalkatú és arcberendezésű dobos egymás anyját szidta a vagy nyolc méter hosszú asztal ellenkező végében, majd mintha csak párbajoztak volna, egyszerre hajították el egymás felé az üvegeket. A falon szétloccsanó butéliákkal szinte egy időben hagyta el hétrét görnyedve a termet a másik két zenekar teljes személyzete. A fellépés sorrendje ezennel megoldottnak volt tekinthető.
  - Mondtam már neked, hogy ne szidd a saját anyádat, te barom! - kiáltotta oda a szőke, hosszú hajú Iggy Pop idol, a deltás tüskefrizurás basszerosnak, akiről csak a beavatottak tudták, hogy a dobos öccse. 
  A teremben, ahol a legendás Syrius is fellépett, lehettek vagy tízen, amikor az IQ 80 rákezdett. Addigra a nép beleunt a fárasztó alternatívokba, s a büfébe tette át a székhelyét. Az akkoriban Fekete Lyukban is hírhedten balhésnak számító "javítós punkok" szokásuknak megfelelően Sex Pistolsokkal indítottak.
Csicsi az énekes külsőleg jóval szelídebbnek tűnt Johnny Rottennél, ám minden bizonnyal sokkal jobban be volt tépve, mint a konszolidált punkisten valaha is életében. Képzeljünk el, ha tudunk, egy a ferenceseknél érettségizett ártatlan tekintetű magyar-ének szakos tanárt, aki narkós gyerekek között tölti munkaidejét. A némiképpen, ám bár csak látszólag brutálisabb Süni, a TF-et végzett szemüveges basszeros is a javítóban kereste a kenyerét (és a gyakorta meglépő gyerekeket). A Fővárosi Bokréta utcai Speciális Fiú Nevelőotthonban a gyúrás meg a barlangászat mellett bevett terápiának számított, hogy a nevelők olykor IQ 80-koncertre vitték a Fekete Lyukba növendékeiket.
  Fehérvárra nem jöttek el bokrétás srácok, ellenben a bent lévők közül három csákó eszeveszett pogózásba kezdett, amikor a Ványi Apuval kiegészült IQ belecsapott a Ramonesekbe. Apu tömpe ujjaival csak négy húrt tudott lefogni, de ez nem zavarta a lent tombolókat abban, hogy felrúgják a székeket, és a sörösüvegekkel focizzanak. Közben egy öltönyös bajuszos ötvenes férfi, alighanem a művház ügyeletes népművelője, termett a színpad előtt, s megpróbálta túlkiabálni a zenészeket, akik persze rá se hederítettek. Sőt! A megregulázásukra irányuló szándék csak fokozta a bajt. Csicsi már a zenészeknek küldött fröccsös poharakat taposta a pódium szélén. Aztán hirtelen csönd lett.
  - Ha nem adod vissza a hangot, széttörünk mindent! - üvöltötte Csicsi borosüveget lengetve az emeleti kuckóban sunyító helyi technikus felé. Ám mielőtt még eldobhatta volna, újra gerjedtek az erősítők, surrogtak a hangfalak.
  - Na ennyi volt, menjünk inni! - unta meg két számmal később Süni. Véget vetett a zenének, s a büfébe mentek az antiszociális lények.
  "Sok szülő. és sok gyerek, / mind venni akar jegyet" - intonált és egyensúlyozott a kerek presszóasztalon kezében egy vörös boros üveggel a rajongók rikkantásaitól kísérve Ványi Apu. A verniszázs publikuma egymást taposta a csöppnyi vendéglátóipari egységben. A pult mögött alkalmizó Körmendi Sanyi csak azért sem szolgálta ki a város legjobb gitárosát, aki dühöngve, vörös fejjel hagyott ott csapot-papot. Ezért aztán lemaradt arról is, amikor órákkal később Csicsi egy házibulin örömet szerzett a ház asszonyának. Na nem úgy...annál sokkal prózaibb módon. a hintaszékben himbálózva vörösborral tesztelte a világos színű padlószőnyeget.
  "Valaki hangos bemondóz, valaki egy nőt leondóóóóz" - tartotta ki hosszan a nóta csattanóját az asztalon Ványi Apu, aztán egyensúlyát vesztve, a félig kiivott üveggel kalimpálva rázuhant az alatta csápolókra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése