Ha Mohácsról, a déli határ mellett fekvő Duna menti kisvárosról hallunk, sok minden eszünkbe juthat a mohácsi csatától kezdve a busójárásig, azt viszont még a magyar punk történelemének legnagyobb ismerői sem sejtik, milyen virágzó zenei élet zajlott itt a 80-as évek elejétől.
Az Üldözési Mánia egy tiszavirág életű zenekar volt, mindezek ellenére már a 90-es években kultikus státuszt vívott ki magának, szinte minden punk és skinhead kazettagyújteményében megtalálható volt az egyetlen kiadott "Furcsa a világ" című kazettájuk anyaga, de persze az elmúlt 20 évben sem borult rájuk a feledés homálya, a mai napig sokan kedvelik őket. A csapatról és a régi szép időkről Károly Tibor, azaz Golyó mesélt nekünk.
Kolera: Akkor ugorjunk is a kezdetekhez, hogyan jött ez elő nálad, hogy zenélni szeretnél?
Golyó: Valamikor nyolcadikos koromban érett meg bennem az elhatározás, hogy szeretnék zenélni, zenekarban játszani, színpadon lenni, egyszóval valamit alkotni az utókor számára. Persze ez akkor nem volt ilyen szépen megfogalmazva, csak éreztem a késztetést. Akkoriban inkább még a sport kötötte le a felesleges energiáimat (evezős voltam), de már tervezgettem ezt is. Az akkori lehetőségeim nagyon kilátástalanok voltak ezügyben, mert amikor megemlítettem otthon, hogy zenélni szeretnék, röviden el lettem utasítva, hogy csak foglalkozzak szépen a tanulással, és örüljek, ha legalább evezős edzésre elengednek…Ennek ellenére az osztálytársaim közül néhány jó arccal folytattuk a tervezgetést. Pénzhiány miatt ez meg is maradt a tervezés szintjén, de már ekkor teljesen biztos voltam benne, hogy én basszusgitározni akarok.
Kolera: Volt az első zenekarod, a Munkás Utca, beszéljünk először arról.
Golyó: Kicsit visszalépve az időben: amikor elkezdtem az ipari iskolát ’84 szeptemberben (villanyszerelőnek tanultam), akkor ismerkedtem meg Michelis Janival (ő akkor már elvégezte a gimit, de nem vették fel a főiskolára valami irdatlan nagy félreértésből kifolyólag, így átmeneti elfoglaltságként szintén villanyszerelőnek tanult) , aki a későbbiekben nagyon sokat segített nekem a zenei törekvésemben.Ő már akkor elismert gitáros volt Mohácson, nagyon megtisztelő volt számomra, hogy nem úgy kezelt, mint egy kis lúzert. Eljárhattam a próbáikra - a Magic Ship nevű heavy metal zenekar - , és amikor szünetet tartottak, akkor játszhattam közben a basszusgitáros (Pető Csabi ) hangszerén, háát,akkor az volt álmaim netovábbja… Ezáltal motiválva voltam egy saját hangszer beszerzésére. 18 éves voltam, amikorra sikerült megvásárolnom életem első hangszerét, egy Musima basszusgitárt, ami az akkori lehetőségek szerint elérhető árfekvésű volt számomra. Enyhén szólva elég primitív jószág volt szegénykém, de legalább volt négy húrja, és még szólt is, úgy-ahogy, viszont a hangolást egy erre a célra rendszeresített kombinált fogóval kellet megoldanom, mivel a hangolókulcsok -eredetileg a fém szárra ráöntött műanyagból készült- tekerőit megette az idő vasfoga… mégis elég komoly árat fizettem érte, 3000 forintot. Ez akkoriban kicsit több, mint egyhavi fizetésem volt. Apámmal volt is egy komoly vitám erről, hogy pl. ”Ezt most tényleg megvetted? Mit akarsz ezzel? Úgysem lesz belőled zenész, botfüled van, az egész családban nem volt zenész, mit akarsz?”, meg hogy „Sookkal éértelmesebb dolgokra is költhetted volna ezt a pénzt, fiam!” Tehát kaptam a pofámra, nemhogy támogatást, inkább ellenkezést. De ez engem nem érdekelt, folytattam tovább, gyakorolgattam otthon, erősítő nélkül, meg jártam továbbra is a Magic Ship próbáira, ekkorra már előléptem náluk road státuszba is..! Na, ezt csak az tudja igazán értékelni, aki élt abban a korban.
1990 november 14-én szereltem le, utána kezdtem zenélni Balatoni Pistivel, aki egész jól gitározott, meg énekelt, de egyébként eléggé link arc volt, mint később kiderült. Nálam zenéltünk a kis szobámban, egy régi lemezjátszó erősítőjére rákötve, ami azért, valljuk be, elég szarul szólt, de legalább szólt… Kicsit később csatlakozott hozzánk Gaál Peti, akivel még evezős koromban haveroztam, de mialatt nem találkoztunk, ő is elkezdett közben gitározni. Ő szervezte be az első énekesünket is, az unokaöccsét, Téglás Gábort. Így nyomtuk tovább addig- még nálam a kisszobában- amíg nem találkoztam össze megint Lapáttal. Beszélgettünk, mondtam neki, hogy van egy zenekarom, de nincs dobos… Ő akkor már hazaköltözött Mohácsra, az M. A. Skins meg néha lejárt hozzá próbálni, de emellett volt még bőven üres ideje, úgyhogy azt mondta, beszáll a bandába. El is kezdtük a próbákat Lapátnál, az egykori Elysium próbahelyiségben, ahol ott volt Lapát dobszerkója, meg egy énekhangosításra alkalmas cucc is. De hamar kiderült hogy Balatoni Pisti nem illik a képbe. Lapát közölte vele, hogy ő ezt a blues-rockos vonalat nem akarja csinálni, úgyhogy „menjen a picsába..!” , de közben nekünk, többieknek voltak közös elképzeléseink, így rövid úton, könnyek nélkül megváltunk Balatoni Pistitől. Innetől felgyorsultak az események. Előkerült Kovács Ernő, aki akkor még hivatásos katonatiszt volt, de pont akkoriban elege lett az egész Magyar Honvédségből, és inkább leszerelt, nem akart tovább hadnagyocska lenni. Egyébként Ő írta –még az Elisyum próbák idején- „A sör, a bor, a pálinka” magyar szövegét, meg a „Nélküled akarok élni” Elisyum-szöveget is.
Itt most teszek egy kis kitérőt, mert fontos megemlíteni, hogy a „A sör,a bor,a pálinka” eredetileg a Toten Hosen „Bis zum bitteren Ende” című szerzeménye, amit az Elysium némileg lebutított változatban játszott. ( Ezt most úgy kell értelmezni, hogy ők akkoriban csak kezdő autodidakta zenészek voltak, így hát úgy játszották, ahogy az akkori hangszeres tudásuk engedte. Tehát félreértés ne essék, nem lefikázni akartam őket ezzel a megjegyzéssel. Annál is inkább, mivel mi is így játszottuk. Csak jóval később, már a Dr. Thodor idején játszottuk az eredeti verziót. ) Aztán mi átvettük, és végülis az Üldözési Mánia által vált országosan ismertté ez a szám, sokan most is úgy tudják, hogy ez a mi szerzeményünk, de sajnos csak plágium…
Na szóval, Ernő eljött egy próbára, aztán be is vettük a zenekarba. Ezzel nagyjából egyidőben Straub Pityu is tag lett ( ő volt az, aki régebben, még kiscsávóként, a pincelyukon át hallgatta Elysium próbáit, merthogy Lapáték szomszédjában lakott, de akkoriban még nem mert lemenni a „nagyok” közé… Akkor viszont már „át mert jönni”). Neki is volt pár dalszövege, meg volt is kedve énekelni, így létrejött az Üldözési Mánia első felállása, ’91 májusában… egy hét múlva már koncertünk volt! Ez úgy történt, hogy a pénteki próba után, este Lapáttal bementünk Pécsre, volt ez a Pécsi Blues Fesztivál nevű rendezvény, ha jól tudom, akkor már az volt a harmadik. Persze nem a blues zenekarok miatt mentünk, hanem mert ott volt a zenei életből mindenki, aki számít. Lapát találkozott Ruschyval, aki a Gruppensex zenekar gitárosa volt. Én valahol másfelé szédelegtem akkor. Ruschy mondta Lapátnak, hogy a Gruppensex fellép a következő szombaton a Kazinczy-klubban, és kellene egy előzenekar, nem tud-e véletlenül valamit javasolni? Ő meg ráharapott, hogy „dehogynem, épp van egy új bandám!” Gondolhatod az arcomat, amikor ezt meghallottam Lapáttól… Másnap a többiekkel is közöltük, hogy akkor egy hét múlva fellépés..! Intenzív próbák minden nap, összehoztunk egy előadható műsort, 7 dalt sikerült összerántani. Akkor már kész volt a „Munkanélküli csevegés”, a „ Hupikék törpikék”, a Toy Dolls „She goes to Finos” című szerzeménye, -erre Lapát írt magyar szöveget, „A buszon” címmel-, meg egy félresikerült szám, „Irány a kocsma” címmel, de ez később ki is került a repertoárból. Adoptáltuk az Elysium műsorából a „Nélküled akarok élni” - t, meg „A sör,a bor,a pálinka” – t, és a Sex Pistols - tól a „Friggin int he riggin” volt a befejező szám, amire Pityu írta a magyar szöveget („Vidám tajték-dal” ).
Kolera: Hogy emlékszel erre a bulira, hányan voltak?
Golyó: Igazából nem miattunk jött a népség, de azért jött néhány haver is, akik viszont csak miattunk jöttek. Elég sokan voltak már akkor is, amikor mi játszottunk, úgy kb. 50-60-an. Ez a hely kb.200 fős bulikra volt méretezve, és később persze voltak is majdnem annyian. Nekünk meg jó volt annyi is, amennyi jutott, kaptunk tapsot is, tehát biztató volt a kezdet, első koncertnek ez nagyon is jó volt. Levontuk a logikus következtetést, miszerint érdemes ezt tovább csinálni. Innentől folytattuk azt, amit elkezdtünk, miszerint minden nap - de tényleg minden nap - zenéltünk. Mindenki a napi meló után, meg szombat, vasárnap is. Én akkoriban nagyon sokat dolgoztam - maszek meló, hogy minél előbb tudjak vásárolni egy „rendes” hangszert, meg erősítőt - de hát fiatal voltam, bírtam a terhelést..! Felkeltem reggel ötkor, 6-ra mentem dolgozni, általában délután 5-ig, fél 6-ig, mikor hogy. Aztán úgy, ahogy voltam, munkásruhában, porosan, koszosan, 6 - ra próbára. Ezt így rendszeresen, nap mint nap. Eközben megváltunk Gábortól is, merthogy ő sem igazán illett a bandába. Ő inkább a Guns n’ Roses-t , meg a hasonszőrű zenekarokat szerette, meg minek három énekes egy punk bandába, mikor a kettő is sok… így „ közös megegyezéssel felmondott.”
A második koncertünk Palotabozsokon volt, a Fehér Bika nevű ittasellátóban. Ezt szintén Lapát szervezte. Itt léptünk fel először közösen a Hétköznapi Csalódásokkal, akik akkor még nemes egyszerűséggel csak Picsa néven szerepeltek. A plakátra is így írtuk fel, hogy Picsa, anarchia - jellel az „a” betű a végén, ahogy kell. Na ez is elég botrányos koncert volt, sokat lehetne mesélni erről is, de ha mindent elmesélnék, ami ebben pár hónapban történt akkor egy könyv is kitelne belőle…
Kolera: Ők akkor mennyire voltak ismertek?
Golyó: Egy szinten voltunk ismertség szintjén, ők is friss zenekar voltak, bár előbb alakultak meg, mint mi. Szerintem ők sem gondolták volna akkor, hogy 30 év múlva még mindig egy létező zenekarról lehet majd beszélni… Volt velük még egy közös bulink, Komlón, a Twilight Zone nevű helyen, és ott érdekes módon békésen megfért egymás mellett a punk és a skinhead közönség, merthogy utóbbiak is jelen voltak szép számmal. Ott volt az M.A. Skins többi tagja is, aztán ők is játszottak kb. fél órát, csak úgy, műsoron kívül. Nagyon jó kis buli volt, leszámítva azt az „apróságot”, hogy lenyúlták a kasszát az összes jegybevétellel, így sem a Picsa, sem mi nem kaptunk egy ruppót sem…Emiatt akkora pogó kerekedett, hogy szétverték az egész Szürkületi Zónát, komoly anyagi kár is keletkezett, de ezt szerencsére nem nekünk kellett kifizetni…Tudtommal ezután nem is volt ott több ilyen jellegű rendezvény.
Kolera: Hogy alakult az Üldözési Mánia további sorsa?
Golyó: Ezzel párhuzamosan nyílott meg Mohácson egy – abban az időben még kuriózumnak számító- rockklub. Lapát keresztelésében „Quick Step rock club”, de a tulajoknak jobban tetszett az „Alfred Hitchcock Rock Cafe” elnevezés. Viszont mindenki csak Székgyár – klubnak hívta, mivel ez volt előtte a Mohácsi Székgyár KISZ-klubhelyisége, de a KISZ (a fiatalabbaknak, akik nem tudják, hogy mi volt a KISZ: Kommunista Ifjúsági Szövetség) feloszlása után üresen állt. Itt volt a következő koncertünk, mi voltunk az első - és egyben utolsó - zenekar, aki itt fellépett, mivelhogy tudtommal rajtunk kívül nem lépett fel ott senki. Mi viszont a nyár folyamán többször is felléptünk, ha jól emlékszem négyszer.
Kolera: Önálló bulik voltak ezek, vagy valakik előtt- után zenéltetek?
És még annyit szeretnék megemlíteni az Üldözési Mánia történetéből, hogy mi mindig is punk zenekar voltunk, még akkor is, mikor Lapát és Ernő már inkább a skinhead irányba terelte volna a zenekart. Fontos még azt is tudni mindenkinek, aki majd elolvassa ezt az egészet, hogy szerettük a skinhead zenekarokat is (4 Skins, Cockney Rejects, Daily Terror, stb.), de csak a zenéjüket, az ideológiájuktól már elhatárolódtunk. De a zenénkben érződött a hatás, nem véletlen, hogy a skinheadek is szerették az Üldözési Mániát. Sőt, játszották a számainkat is skinhead zenekarok, néhányszor előfordult olyan, hogy én ott voltam a közönség között, a színpadon meg játszották a „Hupikék törpikék”-et, és nem is sejtették, hogy az eredeti előadók közül ott van valaki… Ezen kívül még nagyobb megtiszteltetés volt, amikor a Romantikus Erőszak nevű skinhead ( vagyis bocsánat: nemzeti rock) zenekar képviselője felhívott, és engedélyt kért, hogy a „Kék fény” című számunkat feldolgozhassák... Igaz,hogy semmiféle szerzői jogdíjról, meg egyéb jogi faszságokról szó sem volt, de nem is érdekelt minket ilyesmi, örültünk, hogy maradandót alkottunk eszerint...ami érdemes feldolgozásra!
Kolera: Térjünk vissza még egy kicsit a régi időkre,honnan ismerted a többieket?Lapátot, Kornélt, Nyüvest..? Egy suliba jártatok?
Golyó: Nem. Lapátot még evezős koromban ismertem meg, de ő hamar abba is hagyta a sportot. A többieket meg az évek során, innen-onnan ismertem meg, mert akiknek azonos volt az érdeklődési köre, azok előbb-utóbb megtalálták egymást az akkori gyülekezőhelyeinken, pl. a KRESZ-parkban, meg a Vadászkürt ittasellátóban, házibulikon, meg mindenféle koncerteken, amelyek akkoriban voltak…
Kolera: Az idősebbeket is ismerted, akik elkezdték ezt Mohácson? Mert a 80-as évek elején is nagy élet volt már ott…
Golyó: Ismertem őket, csak ők nem ismertek engem, akkor én még kiscsávó voltam, csak messziről néztem őket… Ők azért pár évvel idősebbek voltak nálam, és a 13 éves kis kezdő punk gyerek, meg a 16-17 éves menő punkok között egy generációs szakadék volt…Ilyen fazon volt pl.Csóka Laci, aki az Andaxin énekese volt. Ő már akkor is úgy nézett ki, hogy bármelyik nagymenő punkzenekarban, akár az Exploitedben is megállta volna helyét..! Nem is tudom, hogy volt, egyszer csak elkezdett visszaköszöni nekem, meg dumáltunk is többször, de igazán haverság nem lett belőle. Pár évvel később, amikor volt az a botrányos Lánycsóki buli- Munkás Ucca, Aktivitás.Elysium- , és ott megjelent ő is, meg még több meghatározó jellegű személy az akkori érából, akkor azt gondoltam, hogy „húúbazmeg, ez nem semmi, itt lesz valami!” Nem akarok segget nyalni, de ezt akkor nagyon megtisztelőnek éreztem, hogy eljöttek…
Kolera: Te is jártál Pestre, meg ide-oda koncertekre?
Golyó: Nem, én ezekből kimaradtam. Örültem, ha az itt a kornyéken rendezett koncerteken –Mohácson a Műv.Házban Karthago, P.Mobil ,P.Box, HBB, ős-Bikini, Bólyban Edda, később Pécsett, a Balokányban Beatrice, Pokolgép, Bikini, stb. – részt vehettem. Értesültem a többiről is, pl. a Totál ’88 fesztivál, de ezekről csak plakátot láttam, meg álmodoztam, hogy jó lett volna ott lenni… De nekem is megvoltak az akkori 88-as csoport, korai Aurora, Kreten’s , meg a botrányos CPg , MosOi – ez utóbbi kettőnek akkoriban még a neve említése is hatóságilag tilos volt, nemhogy a dalaikat hallgatni! –kalózfelvételek, ezeket én is hallgattam. De hallgattam én ezeken kívül mindenfélét, én nem voltam „kőpunk”. Mindenféle jó zenét szerettem, és szeretek most is, ezért nem is sorolnám fel név szerint egyiket sem, nehogy véletlenül kimaradjon bármely kedvencem is… Nekem csak kétféle zene létezett: jó zene, és szar zene, de ez egy stílusokon átívelő érzés volt, egyszóval „disznó” (mindenevő) voltam zeneileg.
Kolera: A Hüber nevű lemezboltost ismerted?
Golyó: Igen, de Ő egyáltalán nem volt semmiféle lemezboltos… Hüber Gyuri egyszerűen egy olyan srác volt, akinek volt egy komoly hanglemezgyűjtménye - ha jól tudom, leginkább az NSZK-ban élő rokonai által szerezte. Ha valaki adott neki egy kazettát, annak átmásolta, amit kért… Ezenkívül –azt nem tudom, hogy hogyan, és miként sikerült ezt neki kivitelezni – írt egy levelet Amerikába Jello Biafra-nak, aki válaszolt is neki. Jello küldött neki több amerikai punk zenét, amiket persze Ő megint csak átmásolt mindenkinek, aki kérte. Én ezek közül csak az Appendix-et és a Butthole Surfers-t ismerem, de volt sok más banda is .
Kolera: És ő küldte ki a Nagy Feró-féle Bikini albumot Biafrának!
Golyó: Igen, és nem… Halottam erről, meg Nagyferó is említette valahol, valami interjúban, de nincs értékelhető információm erről… úgyhogy ezt inkább helyben hagyom. De Hüber Gyuri nagyban segíttette a ’80-as évek - beli mohácsi fiatalság zenei műveltségét..! Finoman fogalmazva, terjesztette a kórt..!
Kolera: Lezárásként azt kérdezem, hogy hogy emlékszel vissza erre az időszakra?
Golyó: „Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve!” Na,de komolyra fordítva, szívesen emlékszem vissza a jó dolgokra, ami meg rossz volt akkoriban, azt vagy elfelejtettük, vagy az idő megszépítette az emlékeket…
Most már nem is bánom, hogy egyik későbbi zenekarommal sem jutottam el arra a szintre, hogy a zenélésből éljek meg. Megmaradt a zene, a zenélés szeretete, és az is, hogy akkor zenélek, amikor kedvem van. Nem kényszerből, mintha egy munkahely lenne a zenekar.
Köszönjük az interjút!
Munkás Ucca (1987) Károly Tibor (Golyó) - ének, Fekete Tivadar (gitár), ? - basszus, Keszthelyi Zsolt (dob)
Dr. Thodor (1995-1998) (Több újjáalakulás után részben más tagokkal jelenleg is működik és néha koncertezik) Straub István (Captain Steve) - ének, Károly Tibor (Golyó) - basszus, Gál Péter - gitár, Schütz Gábor - gitár, Thodor - dob
Üldözési Mánia - Furcsa a világ
campos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése