"ELTEMETTÉK A JÖVŐNKET" - Fekete Móró András beszélgetése Endrédi Péterrel és Zentai Attilával 1989.05.27.

"Eltemették a jövőnket"

Az önpusztító, őszinte punkok

Beszélgetés Endrédi Péterrel (Punk Peti - Blocks, M.A. Skins)) és Zentai Attilával (Lapát - Vírus, Elysium, Üldözési Mánia, M.A. Skins))
Fekete-Móró András, 1989. május 27.

(Attila:)- Írd azt, hogy egy punkkal és egy skinheaddel beszélgettél - mondja az egyik húsz év körüli fiú - Péter punk, és én is félig az voltam, amíg nem jött ez a skinhead.

- Kik azok a punkok?

- (Péter:) Ahogy itt nézed, lényegében mindenki punk, csak nem öltözködik úgy. Mert mindenkiben benne van, hogy nagyon rossz ez az élet, ahogy most van.
- (Attila:) A punk az, hogy az ember szabadon kiengedi magából az érzéseit. Ez egy őszinte dolog, mert vállalja a külsőségeket, és meg meri mondani az igazat. És akkor mégis a punk a rossz. Szerintem aki rossz, az általában álcázza magát, menekül, árnyékban akar maradni, hogy ne derüljön rá fény. Meg a másik dolog: elég rossz, hogy a videofilmekben gyakran punknak öltöztetett statiszták játsszák a rosszakat. És az átlagember elmegy a filmszínházba, vagy otthon videón megnéz egy ilyen filmet, aztán ha kimegy az utcára és lát néhány fiatalt bakancsban meg ilyen cifra frizurával, ránéz és egyből az a véleménye, hogy ezek biztos bunkók, meg úgy viselkednek. Szerintem a punk mozgalom, meg a tagjai, elég nyitott szemmel nézik a világot. Egyébként túlzottan elmerülünk ezekben a dolgokban, sokat gondolkozunk, hogy miért így van, meg mást kellene... Ilyen embertípusok talán, hogy észreveszik a hibákat, ezen rágódnak.

- De semmit sem tudnak rajtuk változtatni.

- (Attila:) Na, igen. Ezért vannak a dalszövegek, meg végül is a zene. Rengeteg punk van, aki fest, meg verset ír, szóval mindenféle művészeti téren vezeti le. Nekem ne mesélje senki, hogy neki jó így. Mert van itt bizony rengeteg hiba.

- Ha csak felismerjük, attól még nem jön helyre.

- (Attila:) Hát igen, ez a baj. A mi társadalmunkra jellemző volt, hogy a hibák felett szemet hunytak, és mindig a rosszabbat választották.

- Hány punk van itt Komlón?

- (Péter:) Most nagyon megnövekedett a létszám, mert rengeteg új ember van. De ezek csak olyanok, hogy ha kimennek az utcára, hát punknak néznek ki. De az igazi punkok Magyarországon nem lehetnek már olyan 800-an sem. Nincs több.

- Milyen a viszonyotok a rendőrséggel?

- (Attila:) Most már más a helyzet, de annak idején volt olyan, hogy mentünk az utcán,punkok, aztán a rendőrök leállítottak, volt rajtam körülbelül 15-16 jelvény, állami boltban lehetett ugye venni, leszaggatták az összeset és elvitték. És akkor kérdem én, hogy hol vannak akkor itt az emberi jogok? Például láncokat letéptek, miért fáj az neki, ha rajtam van?
- (Péter:) Állítólag itt, ebben a mocskos, retek Komló városban, itt a legszemetebb országszerte a rendőrség. Meg Szekszárdon. És most már meg kéne fékezni őket valahogy.
- (Attila:) Szerintem nagyon visszaéltek a hatalmukkal. Picike város volt, tudták, hogy nekik nem lehet semmi bajuk. Olyan hatalmuk volt, nem egy embert ártatlanul...
- (Péter:) Például volt olyan, hogy mentem az utcán. Megyek, lazán, egyszer csak megáll egy rendőrautó, betesznek, fel a rendőrségre, öt-hat pofon, farbarúgás, ütésváltás, aztán meg leborotválják a hajamat. És akkor mi vagyunk a fasiszták! És ez csak egy eset..

- Abszolút semmi okot nem adtál rá?

- (Péter:) Semmi okot... Akkor éppen nem adtam. De volt, mikor volt rá okuk. Mert hogy itt ültem lenn, épp torkig voltam az egésszel. Jött egy ember, leköptem. Mert gyűlöltem akkor embert látni. Szóval, voltak ilyen húzások. Én jó párszor úgy érzem, hogy most ölnöm kéne. De akkor mar végleg. Amennyi embert csak lehet, azt a sok ártatlan járókelőt, aki beletörődik a szarba meg a mocsokba, hogy nem tud élni, hogy az egyik napról a másikra él. És őket nem érdekli ez. Én meg ezzel emésztem magam, ezzel a témával, hogy ez nem megy így, és már bele lehet őrülni. Senki sem tesz ellene semmit. (Bevesz egy tablettát).
- (Attila:) Bogyózol?
- (Péter:) Persze. Egyet még tudok adni...
- (Attila:) Nem kell most

- Sok fiatal csinálja ezt?

- (Attila:) Nem... nem ismerek nagyon ilyen embereket. Nem is érdekel. Nem foglalkozom vele
- (Péter:) Nem mindegy, hogy milyen módon szedik. Tudom, hogy ez olyan bunkón hangzik, de mi valahogy műveltebben. Nem úgy, hogy most puff, szétdobni mindent, hanem csak hogy jól érezzük magunkat.

- Van-e szerepe a szülők válásának abban, hogy valaki punk lesz?

- (Attila:) Igen, elképzelhető. Tudod, ez megrázza az embert, belecsöppenhet egy társaságba.
- (Péter:) Lehet egy ok rá. Elválnak a szülők. Lóvé nincs olyankor, mert a gyerek általában megy az anyjához. Aztán, ahogy nő fel: Anyu, egy gatya kellene, vagy valami... Nincs rá pénz, fiam, nem tudok venni. És így, szépen lassan... Hogy de megennék ezt vagy azt, de nem tudom megvenni, nem tudom.
- (Attila:) Egyébként, ez részben jó, mert a végére önálló lesz az ember.
- (Péter:) Igen, ebben jó. Meg abban is jó, hogy így nem szűnik meg esetleg a punk. De ha megszűnik, lesz más téren valami hasonló dolog.
- (Attila:) De szerintem nem fog meghalni. Amíg nem lesz tökéletes társadalom, addig mindig lesz. Ez olyan táptalajt ad neki, hogy abból meg tud élni.

- Szerinted lesz tökéletes társadalom?

- (Attila:) Nem lesz, szerintem.
- (Péter:) Soha. Soha.

- Milyennek látod a jövődet?

- (Péter:) Én a jövőmre egyszerűen nem tudok rágondolni, nincs is. Én nem tudom, mi lesz velem. Én most még a legutolsót megpróbálom.
- (Attila:) En most könnyen vagyok, mert tudom, hogy lesz lakásom. De mennyi olyan fiatal van, aki nem tud majd semmit kezdeni, nem lesz majd támogatása...

- Te hogy jutsz lakáshoz?

- (Attila:) Eladjuk a mostanit, annak az árából jön majd ki. Legalább ennyiből biztos a jövőm.

- Akartál már öngyilkos lenni?

- (Péter:) Emlékszel? Meggyesbor, meg az ETA... Az ablakon akartunk mászkálni kifele a negyedik emeletről.
- (Attila:) Párszor már el voltunk telve magunkkal, hogy most végünk lesz, mert már nem bírjuk. De azért jó, hogy élünk. Végül is, élni jó. Vannak szép pillanatok is az életben.
- (Péter:) Csak egyre kevesebb.

- Miért nem tettétek meg mégsem?

- (Attila:) Nem tudom, szerintem gyáva voltam hozzá.
- (Péter:) Nekem most inkább a lány. Most ő van nekem. De ha ő nem volna, esküszöm, szereznék egy géppuskát, és itt elkezdenék lövöldözni, és utána magamat is... Biztos. A lány még az, aki tartja bennem az izét. Annak idején, mielőtt megismerkedtem vele, engem józanul látni valahol? Vagy hogy nem vagyok éppen bekábulva. Soha az életben! És ő az, aki átsegített ezen a dolgon. És tudod, a punkban is a legtöbb nóta az önpusztításról szól, meg az elmúlásról.

- Üzentek-e bármit, bárkinek?

- (Attila:) Én nem tudom. Esetleg azoknak az embereknek, akik eddig a punkban csak azt látták hogy ez egy rossz dolog, meg hogy néznek ki. Szóval, nem kell egyből belerúgni az emberbe. Olyat, akit nem ismerünk, ne ítéljünk el.
- (Péter:) Na, meg ezeknek az új fiúknak, hogy nem minden a ruha, gyerekek! Igen. Hanem ahhoz eszme is kell. Mert, ha úgy vesszük, ez is egy eszme. Vagy csak egy futtatás.

- El tudnád-e mondani par szóban, hogy mi a punk?

- (Péter:) Atyaúristen. Ezt elmondani? Ez a punk, ez... Nézd. Olvassál újságokat, az a punk. A punk annyit jelent, hogy szenny, mocsok. A punk az élet.
- (Attila:) Hogy végül is a punk mi akar lenni? Az egy jó mozgalom. Szóval, ez a mozgalom úgy nincs, hogy szervezettség, meg ilyesmi, hanem mindenki a maga terén, a maga dolgában, ő ennek él.
- (Péter:) A punknak, annak élni kell. Élni kell a punknak. És, ahogy mondom, nem kell elítélni őket, mert ez nem így van, ahogy ők látják, az a sok ember... Most szomorú vagyok megint. Kellett nekem ilyenekről beszélni?